A kiállítás helyszíne a Rumbach utcai zsinagóga. Otto Wagner 19-20. század fordulójának legjelentősebb osztrák építésze- ifjúkori műve, mely a neológ Dohány utcai zsinagógával ellentétben a status quo ante irányzat híveinek zsinagógája volt. Ma a zsinagóga a MAZSIHISZ tulajdonában, különböző kulturális eseményeket, kiállításokat fogad be. Ennek köszönhető, hogy ezen a nem mindennapi helyszínen a Magyar Zsidó Múzeumnak lehetősége nyílik 2010 július 8-án 18 órakor, Bruno Bourel fotókiállításának bemutatására. A kiállításon a 45 darab fotó mellett Závada Péter által írt verses és prózai asszociációk teszik még színesebbé a tárlatot.

„Fekete és fehér rácshálók, margók, kontúrok aprózzák föl, szelik keresztbe-kasul a papírt. Az összeeszkábált időnek valamiféle faszerkezete, abroncsa, fölállványozása ez. Gyönge lécek, és vaskos mestergerendák, melyekre ránehezedik a megélés súlya, mint egy nagy, fekte, duzzogó madár: holló, sas vagy turul. Főnix semmiképpen sem. Fekete és fehér. Ilyen vagy hasonló színe lehet a zebrafestők szomorúságának is. Azt hiszem, mindannyian fényérzékenyek vagyunk. Ki így, ki úgy.” Závada Péter

„Évezredek óta a zsidó vallás gyakorlása egy hosszú sorozata függetlenségnek, asszimilációnak, elfogadásnak és visszautasításnak, szabadságnak vagy kötöttségnek. Ez a két utolsó fogalom erősen jellemzi Magyarország kortárs történelmét. Az ország megélte tragikus módon rég letelepedett zsidó közösségek majdnem teljes kiirtását később elnémítását – két folyamat, amit az előző század második felének totalitárius rendszerei vezettek be. A kilencvenes évek elején látjuk ezeknek a rendszereknek a ledőlését és végül minden vallás kifejezésének szabadságának visszatérését. Magyarországra érkezésem éppen erre az időre esett, nem zsidóként, nem magyarként, hanem egy új európai szellemben nevelkedett felnőttként. Ez a vonal tehát, amit megpróbálok követni- azt, hogy milyen újjászületése van a zsidó hagyományok gyakorlásának a diktatúra utáni Magyarországon.

Az imahelyek, ceremóniák, rituálék és ünnepek váltják egymást, ritmust adva ezzel a vallásos zsidó élet mindennapjainak. A képek egy részét Budapest különböző zsinagógáiban készítettem. A portrékon láthatunk holokauszt túlélőket is, akik a zsidó szeretetkorházban töltik életük utolsó szakaszát. Külföldi zsidó közösségek tagjai, akiknek budapesti gyökereik vannak, és akik őseiket kutatva érkeznek és sok esetben maradnak az országban.

A város zsidó negyedében készült fotókon keresztül igyekszem bemutatni az itteni zsidó életet, ami ma komolyan fenyegetve van.

Ez a munka egy állandó fejlődés, amiben egy vallási, spirituális és emberi újjászületésről kívánok tanúskodni, a fotográfia kifejezési eszközök segítségével, ami a kompozíció, grafizmus, fény, ami egy szóval összefoglalva az érzelem.” Bruno Bourel