Viganella és a szomszédos falvak népei, akik ugyanazzal a nehézséggel kénytelenek szembenézni, a téli nap hiányát okolják az elvándorlásért. A polgármester egy számítógéppel vezérelt óriási tükröt építtetett 500 méter magasra, a falu fölé tornyosuló hegyoldalba. A szerkezet napi hét órán keresztül a falu főterére irányítja a napfényt. A tükör jeges utak jégtelenítésére is hasznosnak bizonyult, és egy alkalommal megvilágították egy 90 éves asszony házát is születésnapja alkalmából.

A hegyvidékeken mindig ősi törvények uralták ember és természet viszonyát: Munkáld meg a legkeményebb sziklát és mászd meg a legmagasabb magaslatot.
www.nielsstomps.nl

A kiállítás a Holland Királyság Nagykövetsége Támogatásával jött létre. A Lumen Fotóművészeti Alapítvány kiállításait támogatja az NKA- Nemzeti Kulturális Alap.

Megnyitó: 2012. május 17.

Megtekinthető: 2012. május 17-től június 23-ig.

Lumen Galéria
1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 2.
Nyitvatartás: H-P: 8.30-19h, Sz: 10-17h, V: zárva

www.photolumen.hu

Kópia Kávézó és Fotógaléria
1064 Budapest, Zichy Jenő u. 4.

“Régi levételek, újabb üvegek” címmel 2012. április 5-én 18 órakor
nyílik Zalka Imre vándorfényképész kedves képeinek bemutató kiállítása
a Kópia Galériában.
A papír nyomatok argentotípia, az üveg pozitívok ambrotípia eljárással
készültek. A tárlat megtekinthető május 15-ig, hétköznapokon 16-20 óráig.

Időpont: 2012. 03. 13- 2012. 04.08.

Megnyitó: 2012. 03. 13. 18 órakor, a kiállítást megnyitja Lackfi János író, költő

Fabricius Anna egyéni kiállításán a múlt és a jövő, a hagyományok és az elvárások közé kifeszített egyént középpontba állító sorozatai kerülnek bemutatásra. Ezt a vonalat az Éjszakai pillangók ruhában (2003), a Használt adatok (2004), a Csillagtúra (2008), a Vaj (2007, 2011), a Haszontalan jótanácsok (2010) és A jövő előre nem látható eseményei (2011) című sorozatokban kísérhetjük végig. A másik fő iránnyal, a csoportfotók szigorúságával szemben ezek a képek a játékos alkotói módszert képviselik, ahol az intimitás és személyesség szövi egybe a lehetségest és a létezőt, úgy hogy közben mindkettő egyaránt valóságalakító erővel bír.

Címadó sorozata, a Jövő előre nem látható eseményei polaroidjain a spontán egymásba fűzött képeknek a hozzájuk szintén véletlenszerűen kiválasztott jóskártyák adnak utólagos értelmezési és újraértelmezési lehetőséget. A Vaj-Voi sorozat a finn-magyar nyelvrokonságból kiindulva a közös történelmi gyökeret keresi és próbálja rekonstruálni. Fabricius rátalált hét olyan mondatra, amely megközelítőleg ugyanúgy hangzik finnül és magyarul illetve vogul nyelven is. Egy finn ösztöndíjnak köszönhetően meg is fotózta a mondatba foglalt szituációkat. ” A letisztult, átlátható kompozíció, a hideg tónusok, a mindennapos élethelyzetek ellenére a fotókon minden mozzanatot, részletet különös súllyal érzékelünk, többletjelentést sejtünk mögöttük”. Az egyén a további sorozatokban a helyeken keresztül határozható meg, ezeken a helyek a megtörtént események mementóiként adnak teret az önmeghatározásra.

Megnyitó: 2012. március 29., 19 óra

Megnyitja: Horányi Attila

Megtekinthető: 2012. március 30 – április 14.

Helyszín: http://www.karton.hu

A tárgyakon, arcvonásokon, mozdulatokon kívül van egy megfoghatatlan örökség: déd-, ük- és nagyszülők öröme, bánata, szokásai, sorsa lenyomatot hagynak bennünk. Ez a hagyaték előtűnik a körülöttem lévő emberekben, találkozásaimban: a családfa másolata, mint egy gyökérzet, megismétlődik.
A környezetemben a velem körülbelül egykorúak egy-egy karaktert, családi viszonyt képviselnek. Apa, anya-, nagymama-, nagypapa-, nagybácsi-, nagynéni-, öccs-, nővérek-, menyasszony-, vőlegényesdit játszanak el. A szituációk és karakterek részben az én családi történeteim alapján születtek, részben a modell saját viszonyait, szerepeit tükrözik, így a kettő metszete a nézőt saját családi szerepeire engedi asszociálni.

Bizonyára már mindenkiben felmerült a kérdés, vajon az ember létezése tényleg csak a születésével kezdődik?
Hogy a családtagjainkkal a fizikai, genetikai kapcsolaton kívül más is összeköt bennünket?
Hogy létezik egy választott családunk – a barátaink, ismerőseink köre – akik nem véletlenül részesei az életünknek?
Vajon a jelenben megélt helyzetek, problémáink csak a saját életünkben gyökereznek, vagy lehetséges, hogy ezeket máshonnan örököltük?
Vajon milyen nyomot hagynak bennünk felmenőink?
Vajon ezeken az öröklött nyomokon keresztül jelen környezetünkre is hatással vagyunk?

Számtalan elmélet született ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására.

Nem csupán tudatosan vagyunk képesek emlékezni. És nem csupán a tudatunkkal vagyunk képesek emlékezni. A génjeink is őriznek nyomokat. Az öröklődéshez kapcsolódó vizsgálatok során kiderült, hogy a gének működése környezeti hatásokra megváltozik, más szóval: a gének emlékeznek. És az emlékezet egy családon belül öröklődik.

De a biológiai magyarázat mellett létezik egy ennél megfoghatatlanabb is.

Rupert Sheldrake angol biológus morfogenetikus mező-elméletében megállapította, hogy léteznek olyan egymásba kapcsolódó láthatatlan energiamezők, melyek fizikai és mentális lényünkre egyaránt hatással vannak. Ezek a mezők téren és időn átívelve hordozzák és továbbítják az információkat – emlékeznek – előidézve az adott történések megismétlődését. Így fordulhat elő, hogy felmenőink tapasztalatai, az általuk átélt életesemények is befolyásolhatják a későbbi generációk életét az általuk akarva-akaratlan létrehozott minták és modellek által. Minden egyes morfikus rendszer hasonló mezők sokaságához kapcsolódik, és a fajának kollektív emlékezetéhez – jungi kollektív tudattalanjához – nyúlik vissza.

A rendszer-pszichoterápia megalkotója, Bert Hellinger, arra a következtetésre jutott, hogy sorsunk elválaszthatatlanul összefügg családunk tagjainak sorsával, és rajtuk keresztül hozzánk tartoznak mindazok a személyek, akik fontos szerepet játszottak az ő életükben. Ez a lélekcsoport az, akinek a sorsa, úgy tűnik, össze van kötve egymással, akár tudnak egymásról a tagok, akár nem. Olyan mértékben kötődünk őseinkhez, hogy magunkban hordozunk egy erős tudattalan vágyat, hogy utánozzuk őket érzéseikben, viselkedésükben. Mindazt, amit a szüleink, felmenőink átéltek, megtapasztaltak, bennünk is megvan, még ha nem is vagyunk a tudatában.

Amikor saját történetünket próbáljuk megérteni, az egyben kaput nyit az előző generációk történetére is. A rendszerek törvényszerűségei ugyanis hasonlóak, és a tudattalan nem ismeri a történelmi időt, csupán a fejlődést.

De mint tudjuk minden fejlődés akadályokon és hibákon keresztül bontakozik ki igazán, és – a láthatatlan kötések dacára – mindenkinek önmagának kell vállalnia saját sorsát.

Kurátor: Benkő Zsuzsanna

Helyszín: André Kertész Terem,
Mai Manó Galéria (“Kis Manó”)

Megtekinthetõ:
2012. február 4. – április 29. minden hétköznap 14-19 óra között, hétvégén 11-19 óra között.

fotó: Dezső Tamás: Itt, Bárhol 45.

Nagyon különböző országok léteznek egymás mellett ezen a tájon. Ha közös nevezőt próbálunk keresni köztük, akkor abban biztosan egyeznek, hogy rövidebb-hosszabb szakaszukon átfolyik a Duna, amely a történelem előtti időktől közvetít népek, területek, országok között. Kultúrát, gazdasági javakat, létformákat, jót és rosszat, mindent. Amit el lehet mondani minderről, az ott van egy zseniális magyar költő versében, amit bár 1936-ban írt, de még egy névelőt sem haladt meg belőle mára az idő.

A kiállítás a Duna mindennapjait, különböző arcait mutatja meg, amelyekkel évszázadok óta szinte észrevétlenül veszi körül egyéni sorsunkat és közös történelmünk eseményeit egyaránt. A kortárs munkák és az archív felvételek a folyó jellegzetességeire építkezve jelenítik meg nemcsak a konkrét helyszínek sajátosságait, hanem a vizet és annak általános jellemzőit is, valamint olykor meglepő kontextusban beszélnek az ember és víz viszonyáról.
Az I. emeleten Csizek Gabriella válogatásában a mai magyar fotóművészet közép- és fiatal nemzedékének kiemelkedő, sikeres alkotói mutatják meg, hogyan ihlette meg őket és milyennek látják a Dunát. A kiállított munkák különbözősége és együttes bemutatása lehetőséget teremt arra, hogy a különböző befogadói hozzáállások egyaránt találjanak figyelemre, gondolkodásra érdemes összefüggéseket.

A Mai Manó Galériában Kincses Károly válogatásában archív képek és HEGEDŰS 2 László, KLOTZ MIKLÓS fotográfusok jelenkori fotográfiáinak felhasználásával készült különleges technikájú, ún. lenticular képek mutatják be a múltat és jelent, a folyó állandó mozgását, a hatalmas víztömeg erejét.

A kiállításon folyamatosan vetítjük ismeretlen szerzők archív felvételeit az Esztergomi Duna Múzeum, a FORTEPAN, az MTI gyűjteményéből, valamint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Fotóművészeti Tagozata által rendezett Duna tematikájú kiállítások képanyagát és kortárs fotósok sorozatit a folyóról.

Februárban a kiállítás témájához kapcsolódóan az Indafotóval együttműködésben fotópályázatot hirdet a Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház.

Márciusban és áprilisban múzeumpedagógiai foglakozásokat szervezünk az Esztergomi Duna Múzeummal, valamint FRANKL ALIONA és SZILÁGYI LENKE fotográfusokkal.

A Duna – Nyitott könyv kiállítás a 2010. márciusában Brüsszelben, a Berlaymont Épületben bemutatott képeket tartalmazza. A támogató a Hungarofest Nonprofit Kft. volt.

BASKA JÓZSEF 45 évet tanított az Iparművészeti Egyetemen, mint doncens és tanszékvezető, művészgenerációk sorát nevelve fel, mindenki mesterének vallja. Kezdeti realisztikus megnyilvánulások után érdeklődése a geometrikus absztrakció felé fordult; előbb a figurativitás megőrzésével geometrikusan stilizált, majd egyre elvontabbá vált. Kialakította az igazi Baska biogeometriát. Számos nagy egyéni kiállítását a szakma és az értő közönség számos elismeréssel méltatta, köztük a Magyar Köztársaság Érdemrend Kiskeresztjét kapta. 2012. Március 8-án Gyarmaty Tihamér díjban részerült festészeti életművéért. A Szentendrei Régi Művésztelep tagja.

RÉNYI KATALIN grafikusművészként kezdte pályafutását, ezen a szakon is diplomázott az Iparművészeti Egyetemen, számtalan arculattervet, csomagolást, kiállítási grafikát készített, fő profilja a filmplakát, amit a Graphis évkönyv több éven át pubblikált is. 15 évig az Iparművészeti Egyetem grafika tanára. Festőművészként 1992-ben a Vigadó Galériában mutatkozott be, majd első nagy, komoly önálló bemutatkozása a Műcsarnok Pálme Házában az Óriásaquarellek című kiállítása volt, ami az egész szakmát megrázta expresszív felületeivel, bátorságával, anyagkezelésével. Több nagy önálló kiállítása mellett – Vigadó Galéria, Körmendi Galéria, Budapest Galéria – számos csoportos kiállításon részt vett. A Szentendrei Régi Művésztelep tagja. Jelenleg a Nádor Galériában van önálló kiállítása, ami március 23-ig nyitva tart.

BASKA BALÁZS reklámgrafikus, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott. Arculattervei, weboldalai, filmplakátai több nemzetközi pályázaton sikert arattak. Film iránti szenvedélyét nagypapájától, Rényi Tamás filmrendezőtől örökölte. A Közép Európai Egyetem forgatókönyv szakát elvégezve több kisjátékfilmet rendezett, amik sikerrel szerepeltek a Filmszemléken. Ma párhuzamosan művésztanárként, grafikusművészként és filmrendezőként tevékenykedik. Plakátaival a Tervezőgrafikai Biennálén folyamatosan szerepel.

BASKA BARBARA grafikusművészként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmoperatőr szakára is felvették és párhuzamosan végezve a két művészeti egyetemet, diplomázott filmoperatőrként is 2011-ben. Grafikusként minden létező nyomtatott, webes vagy vetített felületen megnyilvánult már, sok külföldi szakmai elismeréssel fűszerezve. Egyik filmjével Aranyszem Operatőri díjra jelölték, négy éve alkotóként részt vesz a Filmszemléken, saját rendezésű diplomafilmjének premierje Decemberben volt az Uránia moziban.

Helyszín: Artbázis. Budapest, VIII. Horánszky u. 25.

A kiállítás látogatható: 2012. március 14. és április 20. között.

A Phelwidek Photo egy három éve működő fotópályázat és kiállítássorozat. A Phelwidek kifejezés a magyar Felvidék szó játékos elferdítése, amely Szlovákia magyarok és szlovákok által vegyesen lakott területeit jelenti. Az elmúlt években a kiállítások tematikája is erre a területre koncentrált. 2012-ben a szervezők úgy döntöttek, hogy kitágítják a pályázat határait valamint a pályázók körét, és a kisebbségi lét megélésének, a különböző kulturák együttélésének kérdéseit járják körül.

A szervezők nyitottak voltak mindenféle műfajú fotográfiára, illetve videó projektre. Különböző emberek, csoportok, nemzetek, vallások, kultúrák, szubkultúrák együttélését vagy egymás mellett élését bemutató képeket vártak, függetlenül attól, hogy az békés vagy konfliktusokkal terhelt.

A Phelwidek Photo honlapján online feltöltéssel lehetett pályázni. 52 országból látogatták meg a honlapot, és szinte mindegyik földrészről érkeztek pályázatok: 146 pályázó 1563 képpel pályázott.

Ezek közül 11 anyagot választott ki Kasza Gábor, a kiállítás kurátora.

A képeket 2012. március 14. és április 20. között lehet megtekinteni a budapesti Artbázis galériában (Horánszky u. 25).

A kiállítók névsora:
Liberto Fillo (Panama), Andy Heller (Németország), Liz Hingley (Anglia), Aparna Jayakumar (India), James Johnson-Perkins (Anglia), Kádár Levente & Károlyi György (Magyarország), Karsten Kronas (Németország), Natasa Pavlovskaya (Oroszország), Markel Redondo (Spanyolország), Isabel Tallos (Spanyolország), Sasha Tamarin (Oroszország).

A kiállítás gerincét nyújtó fényképeket a többszörösen díjazott Robert Knoth és Antoinette de Jong szerzőpáros készítette, melyeket Budapesttel párhuzamosan még a világ 15 pontján is bemutatnak. A képeket a nukleáris biztonság hazai helyzetéről és az atomenergia kiváltásról szóló információk
egészítik ki.

„A falvakon átsétálva a veszteség szörnyű érzése nehezedik ránk. A kultúra és hagyományok elvesztése, a közösség és az életmód elvesztése, az egészség és maga az élet elvesztése.” R. Knoth és A. de Jong

A megnyitón – a farsangi kisze-bábu égetés népszokását újraértelmezve egy, az atomenergiát jelképező háromméteres szalmabábút fogunk elégetni, hogy elűzzük a nukleáris telet, és megnyissuk az utat a megújulók előtt.

A kiállítás megtekinthető 10 és 19 óra között
február 23 – 24: Kossuth tér
február 27 – március 3: Blaha Lujza tér
március 5 – 10 között a Széll Kálmán (Moszkva) téren és
március 19 és 23 között az Örs vezér terén.

Ízelítő a képekből:
http://arnyekvilag.greenpeace.hu/

A FotóOktatás fotóiskola végzett hallgatóinak kiállítása

Megnyitó: 2012. február 6. 18.00 óra

A fotográfia szerteágazó, különféle témákat és műfajokat, a legváltozatosabb eszközhasználatot és technikát igénylő részeit – ha kreatív módon akarjuk alkalmazni – magas színvonalon kell elsajátítani. Fizika, kémia, geológia, csillagászat, anatómia, pszichológia, technika és esztétika, ember és környezete, teste és lelke, és még sok minden – bármennyire is meglepő megállapításnak tűnik – a fotográfiában fókuszál. Művészetként, tudományként, hitként, technikai eszközként, a kommunikáció eszközeként, vagy bármi más módon „használjuk”, a világ, benne önmagunk megismerésének eszközét jelenti.

A fotográfiai ismeretek magas szintjét segíti elsajátítani a FotóOktatás fotóiskola, amelyet Imre Tamás fotoművész és Imre Tamásné Anikó fotoművész vezetnek, olyan tanárok közreműködésével, akik szakmájukat-művészetüket magas szinten gyakorolják.

A kiállítást Eifert János fotóművész és Imre Tamásné Anikó fotóművész nyitja meg.

Nemzeti Táncszínház Kerengő Galéria

Cím: H-1014 Budapest, Színház utca 1-3

Nyitvatartási idő: Minden nap 13.00-18.00-ig

Előadás napokon 21.00-ig

A kiállítás képeit a haladó szintű kortárs művészfotó tanfolyamon 2011-ben sikeresen vizsgázott hallgatói készítették, akik a fotóművészeti műfajok és témák széles választékát magas technikai-esztétikai színvonalon mutatják be.

A kiállítok névsora: Badacsonyi Ferenc, Benkő Erika, Bolla Eszter, Fürtös Zsuzsanna Zsófia,
Izsák Tamás, Kárpát Tamás, Kárpáti Zsuzsanna, Kertész Anita, Nadalova Ingrid, Orczy Rafael, Patkós Tamás, Radnóti Judit, Víg Katalin.

A kiállítást a Novák és Novák Galériában Brém-Nagy Ferenc író nyitja meg.

A művész 1977-ben, Magyarországon született, azonban miután tanulmányait sikeresen befejezte, New Yorkba költözött. Amerikában számos sikert könyvelhetett el, a munkái keresetté váltak, azonban sohasem hanyagolta el a Kelet-európai közönséget. 2007-ben Londonban, a University of Westminsteren folytatta fotográfiai tanulmányait, majd több, komoly versenyen ért el újabb sikereket. 2009-ben visszatért hazánkba, ahol egy kis galériában tehetséges magyar és külföldi művészeknek nyújtott kiállítási lehetőséget. A Paris Photo versenyen 2011-ben a zsűri kiválasztottja címet nyerte el, és a Női Fotográfusok 35. évfordulós versenyén is kiemelt díjazásban részesült. A művész Németországban él és dolgozik, azonban továbbra is nagy figyelmet fordít a magyar közönségre.

A kiállításon hét fotográfiával találkozunk, amelyeket a művész több nagyváros vidámparkjában készített el. A képek központjába mindig önmagát állította, melyeken egy piros ballonkabát vált a legfontosabb attribútumává. Olyan modern önarcképek ezek, amelyeken az arcok homályosak, de az üzenet kristálytiszta, hiszen mindenkinek van egy saját, titkos emlék-raktára, ahol az ő egyszereplős filmjének legfontosabb vágóképeit tartja, és ha előveszi őket, akkor emlékezik…